2016. február 10.

27. kritika - Szerinted mégis hol kezdjem?

Bonjour!
Nagyon szépen köszönöm a 8150 fölötti oldalmegjelenítést, és a 15 feliratkozót! ♥ Tudom, hogy kissé furcsa most a blog működése, engem is zavar, azonban muszáj, és hamarosan igyekszem visszaállni!

Előszó
Nem igazán emlékszem soha, hogy az adott blogokon hány rész volt a rendeléskor, vagy, hogy azóta mennyi lett. Így amikor a mostani kritikában boncolgatott blogra léptem, csak imádkoztam, ne legyen száz bejegyzés fölött, ahogy a testvérblognál volt. Hát... imáim meghallgattattak, aztán föntről valaki meg is szívatott cserébe! Nem túlzok, ha azt mondom, életem legnehezebben megírt kritikája ez. Egyszerűen nem tudtam nekiállni, nem tudtam eldönteni, milyen blogról is van szó, vajon hogyan értelmezzem ezt az egészet. Próbáltam beszélni Bettivel, azonban nem tudtam felvenni vele a kapcsolatot, szóval vártam a bejegyzés megírásával. Viszont nem akarom tovább húzni az időt, és eldöntöttem, kiteszem! Adok egy határidőt magamnak, ugyanis rossz így konkrét nap nélkül, szóval szombatonként jön a kritika! Az értékelés során vedd figyelembe, hogy az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a Festészet meg minden... volt!

Fejléc
Mivel itt sincs fejléc, ezért ezt az értékelést is csak kihúzom!
Értékelés

Design
Bár a szöveg háttere fekete, ennek ellenére a moduloknál ugyanúgy átlátszó, és mindent ki kellett jelölnöm, csak hogy lássam, mi van odaírva. Az egész mögé betennék egy másik hátteret, de a legjobb, ha lenne egy alap lap, nem lenne átlátszó. A cím alatt lévő idézetet én eltüntetném, és egy modul formájában helyezném el az oldalsávba. Rögtön az első szöveget a modulsávba kicsit kibővíteném pár infóval, és adnék neki egy nevet. Lehetne akár egy adatokat feltüntető modul is, teljesen mindegy, de a fontosabb dolgokat feltüntetném, gondolok itt a nyitásra, írókra, és a többi. A következő a sorban az 'Oldalak', ahol a szereplőkre és a fejezetekre ugorhatunk. Az előbbinél tetszik, hogy egy sima képet egy gif követ az adott karaktereknél. A részeknél  először egy kicsit megkavarodtam, talán a színek teszik. Engem egyfelől nagyon zavar, hogy szín kavalkádot kapunk itt, másrészről tetszik... Aztán először fogalmam sem volt, hogyan is vannak azok a nyamvadt fejezetek, de ahogy haladtam a történettel, már kezdtem kapizsgálni. Ezután jön a 'Magunkról', illetve a 'Blogarchívum', ezeket lejjebb tolnám a legaljára, ezek kevésbé fontosabb modulok. Most egy kicsit kutyulnék, mert ahogy következnek a 'részlegek', azt a sorrendet én változtatnám. Szóval; az előbb említett két modul fölé tenném a cseréket, illetve az oldalmegjelenítéseket. Ezt követné a szavazás, a feliratkozós modul, majd a csevegő. Legalábbis én ilyesféle sorrendet szeretek, szerintem így egy nagyjából -,bár ez mindenkinek mást jelent-, szóval jó elrendezést kapunk, ahol a lényegesebb -ami szintén mindenkinél más- dolgoktól haladunk a kevésbé 'felkeresettekig'.
Értékelés: 5/4

Történet
Nos, mivel még mindig nem kaptam választ, ezért az értékelés két részből fog állni. Elmondom az észrevételeimet, utána pedig elmondom, hogy a kettő pontszámot mi alapján adom a végén! Igen, kettő lesz, de erre majd később visszatérünk. Maga a sztori egy kissé zavaros, nem tudja az olvasó, hogy pontosan mi is a központi téma, ennek ellenére lehet élvezni. Tinikről szól, akik elmennek az egyikükhöz egy kicsit kikapcsolódni, közben pedig őrültségeket csinálnak. Kissé hiányolom a tájleírásokat, vagy a pontosabb kifejezést az érzelmeknek, gondolatoknak. Kat, Sam, illetve Belly tűnik a csapatból a legnormálisabbnak, azonban néha nekik is vannak érdekes megnyilvánulásaik, amikkel kizökkenthetnek a 'normális' zónából. Na és akkor A-verzió, avagy, ha egy 'normális' blognak tekintjük! A fiúknál is felbukkannak azért értelmes mondatok, de a szereplők szemszögeibe inkább csak a cselekményre korlátozódunk. A fiúkban az nem tetszik, hogy folyton említik a tökéletességüket, elég idegesítő módon! Thomas Will-őrülete is kezd sok lenni, egy idő után pedig akár vicces, akár nem, csak röhögni tud rajta az ember. Will-en látszik, hogy teljesen meleg, azonban néha nem így viselkedik, van amikor pedig szó szerint elmebetegen. Okés, azt hiszem, jöhet a B-verzió, ami nem más, mint a vicces, paródia blog megnevezéssel kezdődik. Mint említettem, nehéz volt megállapítanom, hogy vajon mi is itt a műfaj, szóval ezt is belekalkuláltam. Pontosabban alapból erre gondoltam, és az előzőt tettem bele, de ez részletkérdés. Ha így vizsgáljuk a történetet, akkor a sok hülyeség, a rengeteg furcsa megnyilvánulás már tényleg viccessé válik, nem csak kínos nevetés bukkan fel itt-ott. A szereplők viselkedése is értelmet nyer, de továbbra is hiányolom a tájleírásokat, illetve a már említett érzelmek és gondolatok megjelenítését. A helyesírás nagyjából rendben volt, nem sokkal találkoztam. A lényeg, hogy ilyen kis apróságokra is figyeljünk oda! Találni még az oldalon különleges kiadásokat, amik annyira nem térnek el a történettől, mert magam sem tudom mi az... na jó, ez szemetebbül hangzott, mint amilyennek szántam, de komolyan így érzem. Mindenesetre, ha érdekel a blog, nézz be!
Értékelés A-verzió: 10/7.5
Értékelés B-verzió: 10/9,

Miért pont ez? Mert gondoltam a Szürke ötven árnyalata által ismert, Sofia Karlberg verzióra, ez az eredeti azonban pörgősebb, mint a történet és a szereplők gondolatai.


Interjú Kollár Bettivel és Juvia Lockserrel

A blogon folyamatosan íródik a fő történet, illetve az ebből kialakuló vicces történetek. Miért döntöttetek úgy, hogy utóbbiból írtok többet, miért nem a sztori lezárása után születnek meg a melléktörténetek?
Nem kaptam még választ!

Miért nincs főbb karakter? Illetve az is érdekelne, hogy néhány szereplő miért viselkedik néha irracionálisan?
Nem kaptam még választ!

Betti, téged már kérdeztelek, így ez a kérdés már csak Juvia-hoz szól: Mióta írsz? Van más blogod? Ha igen, mi a címük?
Nem kaptam még választ!

Előre is köszönöm a válaszokat,
xo Peetagey Smile

1 megjegyzés: