2016. január 8.

21.5. kritika - Az elátkozott hercegnő

Bonjour!
Nagyon szépen köszönöm a több mint 5900 oldalmegjelenítést és a 13 feliratkozót, illetve a második díjamat! ♥

Előszó
Fogalmam sem volt, hogy megírjam-e ezt a kritikát, avagy sem. Írtam a blog tulajdonosának, hogy attól függetlenül, hogy versenyre küldi be a történetet, megcsináljam-e a bejegyzést, amire kaptam is választ, de volt egy kis bökkenő. Nem ennek a blognak a tulajdonosa rendelte a kritikát. Szóval a majdnem teljesen egyforma név miatt volt egy kis kavarodás, de itt is van az 'utánrendelt' értékelés, és az eredetileg kért is jön hamarosan! Az értékelés során vedd figyelembe, hogy az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a tizenharmadik fejezet volt!
Fejléc
A képet látva hirtelen nem is tudtam, hogy melyik oldalról kezdjem az 'elemzést'. A baloldalon lévő buborékban álló kastély tetszik a legjobban, hiszen nem csak az építmény utal a történetben szereplő hercegnőre, hanem a buborék is ad egyfajta varázst. Egyrészről utal a gazdagok rózsaszín kis világára, a gondtalan életükre, másrészt pedig a mindentől eltávolodottságukat. A jobb oldalon lévő fiú nekem egy kicsit fura, többet hagytam volna meg a nyakából, mert így kicsit kísérteties. A lánynál baromi jó ötlet volt, hogy egy ilyen keretszerűségbe került, így ki van hangsúlyozva a hercegnői oldala. A cím betűtípusa tökéletes, hirtelenjében nem is jut eszembe másmilyen, ami illene a történethez. A szempár és a villámok kissé furcsák, de a maguk módján mégis képesek visszaadni az alapötlet sötét oldalát. Ezt hangsúlyozza a sötét szín alul, a néha felbukkanó vöröses-barnával és a villámmal. Tetszik a háttérben elhelyezett lépcső, ajtó és maga a buborék alatt álló épület. Az egész így együtt áll össze!
Értékelés: 5/5


Design
Először a jobb oldallal kezdenék, aztán majd áttérnék a balra. Őszintén szólva, mikor elolvastam a fülszöveget, vegyes érzéseim voltak. Egyfelől nagyon kíváncsivá lettem, másfelől szerettem volna a fejem a falba verni, hogy már megint átkos sztoriról van szó, ami a későbbi szerelmére nem vonatkozik. De ez nem az én dolgom, nekem a történetet kell értékelnem, így nem fogok ezért levonni, csak megjegyezni néha egy-egy dolgot, ahogy eddig is. Ezután a 'Magányom napjainak száma' következik, ami nem más, mint a megjelenítések. Szerintem ez az a modul, amit az emberek nyugtáznak, egy 'Rendben, láttam.'-mal, aztán nem is foglalkoznak vele. Éppen ezért tenném lejjebb, mert vannak ennél fontosabbak, de erre majd később térek vissza. A 'Múltam'-at szintén lejjebb tenném, mert ritka, hogy valaki az archívumban keresgél, főleg történetes blognál, ahol egy oldalon fel is szokták ezeket sorolni. Az 'Információ'-kat mindezek fölé tenném, hiszen ez sokkal fontosabb, mint az előző kettő. A 'Más birodalmak' és a 'Profil' szintén a kevésbé fontos kategóriába tartozik, ezért ezeket is leküldeném az aljára. A csevegőt pedig az Információk fölé/alá tenném, mert ez is egy nagyon fontos modul, talán a legfontosabb. A 'Magányom enyhítői' pedig olyan fontos is meg nem is. Van, aki annak tartja, szia!, és van, aki nem. Én mindenesetre feljebb helyezném el a chat, illetve információk közelében. Na, akkor jöjjön a menü. Furcsa, hogy bal oldalra lett téve, hiszen csak egyedül árválkodik ott. A kritikáknál két értékelés is fel van sorolva, ám az egyiknél nem találunk semmit, így feleslegesnek tűnik. A történet eddigi részei folyamatosan frissültek, és nincs elmaradva ez az oldal. A szereplőknél tetszik, hogy nincsenek ott képek, így el lehet képzelni őket, az olvasónak pedig nem rágják a szájába, hogy márpedig te így képzeld el. Bár az van írva, hogy folyamatosan bővül a felsoroltak listája, mégsem látok ott néhány olyan embert, aki szerintem igenis helyet kapna, mint például David vagy Céline. A 'Díjak'-nál fel vannak sorolva az eddigiek, és ki is vannak töltve, ami bár nem az én felelősségem, és semmi közöm hozzá, mégis köszönöm, mert ezzel megtiszteljük azt, aki adta, és gondolt ránk. Az íróról szóló részhez nem írnék semmit, de ez azt hiszem természetes. A 'Linkcsere' viszont teljesen felesleges, hiszen az oldalsávba van már egy ezt a célt szolgáló modul.
Értékelés: 5/5

Történet
Amikor végre volt időm és le tudtam ülni a gép elé, pár percig csak bámultam a képernyőt. Fogalmam sem volt, hogy hol is kezdjem, és egyszerűen nem akaródzott nekiállnom. A történet maga eredeti, rengeteg jó ötletet, illetve esélyt kap a még egyedibb kidolgozáshoz. Egy problémám van a történetben, ami fél pontba került, pedig az egész sztorira rányomja a bélyegét. A szereplők néha nem a korukhoz mérten viselkednek, így gyerekesnek tűnnek egy-egy pillanatban. Ennek oka valószínűleg az, hogy nincsen eléggé kidolgozva a karakterük, és bár a tízedik részt is elhagytuk, még csak most kezdünk mélyebben belemenni az életükbe, a személyiségükbe. Egy szereplőt mindig nehéz megformázni, de ez még nagyobb kihívás, ha egy nálunk fiatalabbat vagy idősebbet kell papírra vetnünk. Sok mindenki belefut ebbe a hibába, én is írtam már olyan jellemzőket vagy adtam olyan szavakat a szereplőmnek, ami az ő korában nem volt jó ötlet, így nem tudok és nem is akarok másokat hibáztatni ezért. David ez a karakter ebben a történetben, aki bár fiatal, mégis éretten gondolkodik, ami a háború kitörésének pillanatában túl soknak bizonyult. Egy tinédzser tud komolyan és felelősségteljesen viselkedni, azonban az ő személyisége ennyire még nincs kifejlődve. Az emberek közti kapcsolatokat egy picit jobban ki kéne dolgozni, mivel eddig néha csak érintettünk párat és egy-kettő alakulóban van. A történet eseményeitől függ mindig, hogy mennyire dolgozzunk ki egy adott részt, itt pedig az a 'követelmény', hogy mélyebben legyenek kidolgozva ezek. Nem tudom, értitek-e, mit akarok itt kinyögni, remélem! Vannak olyan karakterek, akik most fognak majd csak a középpontba kerülni, jó lenne, ha róluk is többet tudnánk, mert a hirtelen jött információk kissé furcsák lesznek így. Utálom, mikor egy szereplők gondolataiból és tetteik okaiból nem tudunk meg néha egy-két -jesszus, ma úgy látszik ez a kedvenc szavajárásom!-, dolgot, amiért szinte soha nem szólok. Most viszont ez problémát okozott a több szereplő miatt. Coralie furcsa tetteinek néha ez volt az oka, illetve a kevés ismeret róla és Ben-ről, így az eljegyzésük és a lány gyásza értelmetlenné válik, nem fogja meg az olvasót. Na, túl sokat rágódok itt a szereplőkön, de úgy éreztem ezeket le kell írnom, mert addig nem hagytak békén ezek a gondolatok. A világról és a háborúról is keveset tudtunk meg eddig, remélem ez a későbbiekben részletesebb lesz! Engem speciel nagyon érdekel, hogyan tud egy normális világ és egy hercegnős-uralkodós élet egymás mellett megférni, és erre eddig nem tértünk még ki. A részekben egyébként helyesírási és nyelvtani hiba alig akad, ami minden esetben pozitívum. Hmm... Mást nagyon nem is tudok írni, szerintem mindenre kitértem; ha érdekel a történet, az előtt nézz be, mielőtt a verseny miatt törölve nem lesz az oldal. Annamari! Neked kívánok sok sikert a versenyhez, és próbáld meg minél részletesebben kidolgozni a történetet! Hidd el, tapasztalatból mondom, hogy nélküle elbuksz, nem számít az eredeti ötlet, nálam is ez volt! :D
Értékelés: 10/7

Miért pont ez? "What I've done (...) let go of what I've done"
A zene nem kerül be a zenelejátszó listájába, mert nem tudom megoldani a számozást! 


Interjú Kardon Annamarival

Miért döntöttél úgy, hogy beküldöd a történetet?
"Mert szeretnék kritikát kapni róla, nekem minden egyes vélemény számít, és mindegyikből igyekszem tanulni."

Elkészültél már az egész sztorival? Vagy van még munkád a határidő előtt?
"Még közel sem vagyok kész, ez most úgy a fele, ameddig meg van írva, és még rengeteg javítgatás lesz a kész sztorival is. Nem tudom, a késznek mennyi köze lesz a mostanihoz."

Mióta írsz? Van más blogod? Ha igen, mi a címük?
"Igazából azóta, hogy megtanultam írni. Volt egy időszak, mikor ez kicsit a háttérbe szorult az egyéb aktuális őrületeim miatt, de mindig jelen volt, és komolyabban három éve foglalkozom ezzel. A Kék tea magazinnál vagyok szerző, a Honest opinionsnél kritikaíró, és a napokban indul el az Ébreszd fel a lelkem! című blogom."

Köszönöm a válaszokat,
xo Peetagey Smile

2 megjegyzés: