2015. október 15.

4. kritika - Kaszadémia

Bonjour! 
Az első kritikámban Szinyke blogjáról írtam, és örömmel olvastam a levelet, amiben megkért, másik történetéről is írjak egy bejegyzést.
Illetve köszönöm a több mint ötszáz oldalmegjelenítést, és a két feliratkozót! Sokat jelent ez nekem, köszönöm!

Előszó:
A történet nem teljesen csak Szinyke blogja, ott van a társa Lovassy Szonja is. A lányok egy-egy szereplőt képviselnek, és az ő szemszögükből írnak... Hát a Kaszadémia cím alapján el nem tudtam képzelni miről szólhat a történet. A értékelés során vedd figyelembe, hogy az utolsó rész, amit el tudtam olvasni, az a ötödik volt!

Fejléc
A fejléc őszintén szólva nekem elég fura. A szereplők túl nagynak tűnnek, mellette a szöveg nagyon balra húz. Tetszenek a háttérben azok a minták, valahogy kihangsúlyozza számomra a két lányt. A cím betűtípusa szerintem passzol a fejléchez, a szürke pedig jó ötlet volt alapszínnek. De lőjetek le, először fogalmam sem volt ki az a Leah Walker és miért került fel a neve a fejlécre. Aztán lejjebb tekerve rájöttem, hogy ő a fejléc készítője, és egy mondat ugrott be. Miért van ennyire kiemelve? Oké, értem, ő készítette, és jó lett, meg minden, de... Akkor mi van? Nem ő a blog írója. Számomra egy picit fura, ha a fejlécen nagy betűkkel ott a készítő, az írók pedig sehol. Persze lehet, hogy az én pem rossz, de nálam nem olyan, mint ez a lenti kicsi. A bal oldala és az alja eltűnik, ha megnézzük. Ennek ellenére a fejléc egész jó lett csak a fent említettek miatt vonok le fél pontot.
Értékelés: 5/4.5
Kaszadémia

Design
Az oldal nekem nagyon tetszik, a szürke, ezüst és fehér árnyalatai jól kiegészítik egymást. A könyvborító egy kicsit furcsára sikeredett. Én rengeteget olvasok vörös pöttyös könyveket, szóval az első ami feltűnt, hogy ennek a jele kicsit feljebb lett téve, mint az egy könyvön lenni szokott. Aztán ott van a cím. Ha mellette állna a két író neve, akkor szerintem tökéletesen meglenne bal oldalon a Kaszadémia felirat. Így az nélkül viszont olyan furcsán hat. Érdemesebb lett volna középre helyezni, és akkor nem lenne üres a jobb oldala. A 'Szereplők'nél szerintem az eddig olvasott karakterek mind ott vannak, viszont azt nem értem, hogy az 'Egyéb sztorik' miért van ott, mikor arra rákattintva nem találunk ott semmit. És akkor jön az előzetes... Én tényleg, fogalmam sincs miért, de egyszerűen utálom őket, erre most kezd divatba jönni, hogy a történetes blogokhoz készüljön egy vagy több is, én meg legszívesebben a fejem verném az asztalba. Valahogy jobban szeretem elolvasni, mint megnézni egy rövid kis összefoglalót. Na de eltértem. Ezek ellenére szerintem baromi jóra sikeredett. A zene passzol hozzá, morbid, de pörgős. A szöveg néha zavaros, nem mindig követték egymást a gondolatok, viszont a képek és a kis film részletek jól össze lettek vágva.
Értékelés: 5/4.5

Történet
Sajnos csak a második gondolatom volt az, hogy ez tök jó, beelőzte egy másik gondolat. Vajon olvasta valamelyikük a Hex Hallt, és onnan jött nekik az ötlet? Mert nekem egy az egyben az jutott eszembe. Mármint, itt nem boszorkányok vannak, mint ott, de az írók a suliról adták a nevet, ahogy Rachel Hawkins is. A Kaszadémia a Cassandra Akadémiából jött, míg a Hex Hall a Hekaté Hall-ból. Remélem értitek mit próbálok kinyögni nektek. Aztán ott van a helyesírás. Persze, figyeljünk oda rá, és ha már van, használjuk a bloggerét, de inkább szánjatok rá pár percet, és tegyétek be a Wordbe, ott biztosabb a helyesírás ellenőrző. Mert őszintén lányok, erre hagyatkoztatok, igaz? Mert a szöveg erről árulkodik. Van néhány elég szembetűnő hiba. Vagy ha nem akartok átmásolgatni, csak írjátok be a google-be a szót, és úgyis megtaláljátok helyesen leírva. Én ha tételt írok, mindig hulla vagyok már, szóval beírom, és kiadja. Nem gáz, ha nem tudjátok, előfordul mindenkivel! A történetre visszatérve. Annyira nem tucat történet, de sajnos Rachell gyorsabb volt, így nem is egyedi. Ennek ellenére nagyon jól meg tudjátok írni a történetet és élvezhető is, bár néha akadnak azért nyelvtani hibák is. Huh, mivel csak öt fejezet került fel, nem igazán tudok mit mondani róla.
Értékelés: 10/8.5

Miért pont ez? "But no one seems to hear a thing / Do you know that there's still a chance for you"

Interjú Szinykével és Lovassy Szonjával

Honnan jött az ötlet? Van a sztorinak valami köze Rachel Hawkins: Hex Hall című sorozatához?
"Az ötlet, az igazság szerint úgy jött, hogy kéne egy olyan blog ami sulis, de mégsem átlagos, nem sztárokról, nem vámpírokról, se nem vérfarkasokról, és nem is kimondottan a gimi álompasijáról szól. Valamint, nincs köze a Hex Hall-hoz. (Személy szerint nem is ismerem.)"

Miért pont két szereplő szemszögéből írjátok a történetet, és miért osztottátok szét?
"Azért két szereplő szemszöge, mert mind a ketten sokat adtunk hozzá, így alakult ki az egész, viszont vannak amiket mi is másképp képzelünk el, más hogy gondoljuk. Ebből is fakad a két főszereplő, és azért osztottuk szét, mert így tényleg egyedi, egymástól eltérő jellemeket tudtunk kihozni."

Jól sejtem, hogy a két szereplő egymás társa lesz majd?
"Nem egészen. Nyilván valamilyen szinten kapcsolódnak majd egymáshoz, de nem csak ők lesznek, de a többi majd a történetben kiderül."

Köszönöm a válaszokat,
xo Peetagey Smile

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése